ALÁZAT
Az életet megfelelő alázattal kell élni. Ez nem azt jelenti, hogy alázkodjunk meg mások előtt és hagyjuk, hogy belénk töröljék a lábukat.
„Legyünk olyanok, mint a fűzfa, ami az élet viharaiban meghajol,
de a vihar elmúltával egyenesen áll.”
Számomra ez azt jelenti, hogy megfelelő pozitív hozzáállással fogadom az életemben elém kerülő feladatokat – az élet tanításait.
Volt olyan idő, amikor én is csak „sápítoztam”, hogy miért pont velem történtek egyes dolgok.
Ahogy haladtam a tudatosság útján megtanultam, hogy minden dolog, ami az életemben megjelenik egy megoldandó feladat, egy lehetőség. Lehetőség a tanulásra, a fejlődésre.
És minden történést én hívok be az életembe a gondolataim, a tetteim által az ok-okozat és a vonzás törvénye alapján.
Illetve azért kapok egyes helyzeteket, hogy tanuljak és bizonyítsam, hogy amit megtanultam, azt alkalmazni is tudom. Olyan, mint az iskolában a dolgozatírás.
Ha világos célom van, az Univerzum megteremti a hozzá vezető utat. Persze ahhoz, hogy elérjem a célt, fejlődnöm kell – ha nem kellene, akkor már elértem volna. Tehát megkapom a megfelelő lehetőségeket a fejlődésre. Lehet, hogy látszólag a feladatnak semmi köze a célomhoz, de tudom, hogy minden lépés afelé vezet.
Életünket előrefele éljük, és visszatekintve értjük meg.
A feladatok pedig legtöbbször valamilyen negatív szituáció, helyzet, melyet pozitívan, egyenesen, becsületesen kell megoldani. Különben nincs értelme, nem fejlődöm, és úgyis újból megkapom a leckét.
Hát, nem mindig könnyű alázattal fogadni az Élet Feladatait, de tudnunk kell, hogy minden a mi javunkat, fejlődésünket szolgálja.
Az alázat a bölcsesség előszobája.
Természetesen ezt leírni sokkal könnyebb, mint nap, mint nap gyakorolni. Okosakat írni és mondani sokkal könnyebb, mint okosakat cselekedni. :)
Amikor megfelelő alázattal haladunk át a mindennapokon, az egy belső tartást – méltóságot – ad.
A bölcs embert onnan lehet megismerni,
hogy megfelelő alázattal éli az életét.
Köszönöm, hogy velem tartasz!
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg mással is!
Ha gyorsabban akarsz haladni a BOLDOGSÁG ÚTJÁN,
ha el akarod érni a 10+-os boldogság-szintet,
és meg akarod változtatni pozitív irányba az életedet,
akkor ajánlom a könyveimet, melyek segítenek ebben:
További boldog napot!
Ritz Andi - a tudatos boldogság-építő
Iratkozz fel hírlevelemre! - FELIRATKOZOM
Válassz az ajándékaim közül! - ITT
Csatlakozz hozzánk a Facebookon! - CSATLAKOZOM
Ezeket is olvasd el! :)
Gondoltál már arra, hogy milyen jó lenne, ha az Élettől megkapnád
AZT A LEHETŐSÉGET,.....
Biztos mindenki átélte már, hogy haladt-haladt egy úton, és egyszer csak „ leszakadt az út”.