MIÉRT ÍRTAM MEG A KÖNYVEMET?
Miért is írtam meg A BOLDOGSÁG ÚTJÁN könyvet?
Mint a bemutatkozásban ITT írtam, sok-sok évvel ezelőtt egy nagyon negatív szemléletű ember voltam.
És igazából nem éreztem jól magam a bőrömben sem, nem volt meg a megfelelő önismeretem, önbizalmam, önbecsülésem.
Abban az időben fizikailag is beteg voltam, és anyagilag sem álltam a helyzet magaslatán.
Tudom, nem voltam egyedül ezzel a "kórképpel", és még ma is sokan vannak, akik ezzel küszködnek.
Nekem sokáig tartott, míg megtaláltam és összeraktam a megfelelő lehetőségeket, és átfordítottam az életemet a pozitív irányba. :)
Ami nagyon megnehezítette a haladásomat az az volt, hogy a lépések milyen sorrendben jönnek. Én elég sok kacskaringót tettem, mivel nem volt egy olyan iránymutató, mint amit én most írok, hogy hogyan tudsz lépésről-lépésre haladni.
És
a cél elérését nem lehet a célvonalnál kezdeni,
hanem a startvonaltól kell indulni.
Ha tudja az ember, hogy hol a startvonal – ez a jelenlegi élethelyzet -, és utána a megfelelő sorrendben teszi meg a megfelelő lépéseket, sokkal simábban és hamarabb eljut a célba.
Nekem sikerült.:)
Könyvemmel, írásaimmal szeretnék segíteni azoknak, akik bent ragadtak a mocsárban, hogy nekik is sikerüljön kikerülni belőle.
Ebből a negatív energiaspirálból egyedül nagyon nehéz és hosszú ideig tart kimászni.
Én sorrendbe raktam a különböző téglákat és olyan utat építek a könyvsorozatommal, amit ha lépésről lépésre követ valaki, akkor egyenesen – nagyobb kitérők nélkül – és kevesebb idő alatt éri el a célt - a boldogság-szint emelkedést.
Erről ITT olvashatsz.
Nekem a boldogság-szintem -3 volt, mikor elindultam. Most pedig 10+ az 1-10-ig terjedő skálán!:)
Ha szeretnéd elérni Te is a 10+-os boldogság-szintet, akkor gyere velem!
Haladjunk együtt ezen az úton!
(Azt azért megjegyzem zárójelben, hogy a könyv megírása volt a "leggyorsabb és a legkönnyebb",a megjelenés és a tecnikai dolgok mentek lassabban és nehezebben.)
Köszönöm, hogy elolvastad írásomat!
Ha tetszett, oszd meg kérlek másokkal is!
Ha gyorsabban akarsz haladni a BOLDOGSÁG ÚTJÁN,
ha el akarod érni a 10+-os boldogság-szintet,
és meg akarod változtatni pozitív irányba az életedet,
akkor ajánlom a könyveimet, melyek segítenek ebben:
További boldog napot!
Ritz Andi - a tudatos boldogság-építő
Iratkozz fel hírlevelemre! - FELIRATKOZOM
Töltsd le ajándékba A BOLDOGSÁG ÚTJÁN c. könyvem első 30 oldalát! - LETÖLTÖM
Csatlakozz hozzánk a Facebookon! - CSATLAKOZOM
Ezeket is olvasd el! :)